Tisztítótűz

Rekkenő meleg ébresztett.
Bágyadt homályosság nehezedett pilláimra.
És a szívemre is.
Még nem tudtam. Senki nem is sejtette, még nem éreztük a súlyát a sors pecsétjének, mely hamarosan porrá zúz minket...
Testemről patakokban folyt a víz.
Kinéztem az ablakon, a nap szokatlanul vörösen izzott. Gyomrom görcsbe rándult, szívem elszorult. Hatalmas volt... Hatalmas és forró.
Gondolataim cikáztak, majd egy hőhullám elmosta őket, s az elkövetkező néhány órát is.
Mikor magamhoz tértem, éreztem a forró padlót, égette bőrömet. Az utcán ájult emberek hevertek szerteszét. Egy részük már halott volt.
A Nap lávaként öntötte magából a tüzes halált.
Kiáltozások. Rémült emberek és megvadult állatok rohantak el a ház előtt.
A szomszéd kislány zokogva futott a kapum felé, majd mielőtt a kertbe ért volna összeesett...
Kirohantam hozzá, de már nem segíthettem...
Sikolyok csorogtak végig az arcomon...
Keményen küzdöttem, próbáltam felébredni ebből a rémálomból... Melyről tudtam, a valóság.
Miért? Ahogy felötlött bennem a kérdés, már tudtam is a választ.
A Nap elmossa halott gyermeke testéről a gyilkosokat. Minket.
Azóta nem küzdök. Felégettük a Földet és most mi jövünk!
Rettenetes hőség van... A forróság elviselhetetlen. Nem tudom, meddig bírom még...
Annyira sajn
2008