AZ a nap...

Nehezen kaptam levegőt...
Ezernyi gondolat cikázott az agyamban, pár másodpercig nem éreztem semmit...
Nem bírtam tovább maradni. Amikor megcsókoltam a homlokod... Az utolsó érintés volt... Akkor, ott szakadt meg a szívem... Maró könnyek árasztották el a szemem, elnehezültek lépteim, de nem akartam mást, csak menekülni!
De nem akartam menekülni sem... Azt akartam, ölelj át, vígasztalj meg... Vígasztalj meg, mert összetörted a szívem... Rohantam. Nem láttam a könnyeimtől, az utamban álló embereket csak félrelöktem... Nem láttam semmit, de nem is érdekelt senki és semmi! Nem törődtem vele, ki mit gondol!Menekültem... Előled... Magam elől... Vulkánként törtek elő belőlem az érzelmek... Végigcsorogtak az arcomon és a húsomba martak...
-Miért?
Felszálltam a villamosra, ki tudja hogy jutottam el odáig...
-Miért?
Leszálltam, nem is tudtam hol vagyok...
-Miért?
Erőt vett rajtam a kétségbeesés! Ezren körülöttem és én egyedül...
-Miért?
Ezernyi érzés a szívemben és én egyedül...
-Miért?
A könnyek fájdalmat mostak a gyomromba... A kín belülről feszített széjjel... Bele fogok halni!...
-Hol rontottam el?
Ki akartam törni, elmenekülni a világ elől, Bárhová... Ahol nincs senki...
Ahol te vagy...
Ahol ez nem történt meg és Szeretsz még...
Ahol még élek, ahol még van remény...

Nem sikerült...

Még mindíg szeretlek...

Nincs több remény...

2009.05.28. 23:54-ig